|
 Csorba Győző költő, műfordító, szerkesztő Pécsett született, 1916. november 21-én, 1995. szeptember 13-án, súlyos betegség után, ugyanott hunyt el. Szülővárosát fél évnél hosszabb időre egyhuzamban soha nem hagyta el. Pécsről ezt írja a Séta és meditáció című versében: „Nekem: A VÁROS mindörökre.”
„Csorba Győző művészetével, írói műhelyével, emberi tartásával több mint fél évszázada fémjelzi a pécsi irodalmat és kultúrát […]. Baumgarten-díjas (1947), kétszeres József Attila-díjas (1957, 1972), Kossuth-díjas (1985), Pécs város díszpolgára (1986). Hetvenötödik születésnapja alkalmából, mivelhogy betegeskedett, a köztársasági elnök személyesen hozta el Pécsre, s adta át neki az újabb kitüntetést, a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje Középkeresztjét.” - írja róla 1993-ban barátja, költőtársa, bibliográfusa, az azóta szintén Kossuth-díjjal kitüntetett Bertók László.
Szerkesztő- és írótársa, monográfusa, Tüskés Tibor így ír róla. „Idegenkedik mindentől, ami lazaság,  érzelgősség, hígság, de éppígy elfordul a puszta intellektus hűvös, éles vonalú, hideg fényű ragyogásától. Mély és hiteles érzelmi alap és az értelem fel-feltörő kontrollja: ez a kettősség adja költészetének sajátos ízét, egyéni karakterét, nyugtalanító feszültségét.”
Régi pécsi barátság fűzte pályatársához, Weöres Sándorhoz, aki ezt írja 1978-ban: „Csorba Győzőben láttam a feltétlenül valódi költőt, a hazugságmentes abszolút lírikust… Pécsi családi körében, társas magányában az örökkévalóságnak dolgozik.”
"Szűnjék meg a „líra” szó ábrándot, lágyságot, pódiumot asszociálni. Álljon a költészet az ember útjába, keveredjen ételébe, italába, üljön mellé örömében, bánatában, munkájában, pihenésében. Ne lehessen tőle szabadulni, ne lehessen kikerülni, mellőzni, félretenni. Aggasztóan csonkul az ember: nem a vers lesz a fő vesztes, ha ez is kiesik életéből" - foglalja össze költői hitvallását Csorba az Összegyűjtött versek c. kötetének Magamról, verseimről c. utószavában, 1977. májusában.
A honlappal ennek a gazdag, fényes ragyogású pályának az áttekintését kívánjuk adni, így szeretnénk méltó emléket állítani a könyvekkel és folyóiratokkal szinte minden percében együtt élő költőnek és embernek a számítástechnika korában is.
|
